*Liz szemszöge*
Reggel kopogtatásra ébredtem. Valahogy rávettem magam, hogy felkeljek és ajtót nyissak.
Tom volt az, és szólni akart, hogy menjek reggelizni. Igazán nehezemre esett felöltözni, ezért inkább arra döntöttem maradok pizsamában és úgy megyek le. Felhúztam a papucsom és lementem a lépcsőn.
- Jó reggelt!- köszöntem
- Kislányom te meg, hogy nézel ki?- fordult felém apa- Egyébként jó reggelt!
- Miért? Hogy nézek ki?- néztem végig magamon
- Borzos haj, pizsama, mammusz. Ez nem te vagy!
- Ráadásul már 10 óra. Ilyenkor már rég futni szoktál. Amitől elköltöztünk nem kell elhanyagolnod magad. Tudod, hogy az edzés nagyon fontos.- panaszkodott anya
- Tudom...de fáradt voltam...és arra döntöttem ma később megyek futni.- magyaráztam
- Jó. Akkor viszont gyere reggelizni.
- Szerintem csak egy joghurtot kérek. Nem akarok nagyon enni futás előtt.
- Tessék!- adott a kezembe egy barackosat Tom
- Köszi.- mentem egy kiskanálért- Tom? Te nem jössz el velem futni?- ültem le mellé
- Hát...Azt terveztem, hogy ma berendezem a fotó szobát. És aztán elakartam lépni a könyvtárba. Tényleg! Neked nincs kedved oda jönni?- kérdezte
- Nem hiszem, ma én is rendezni akartam a cuccaimat.
- Oké. Akkor majd máskor.
- Kicsim, hallottam holnap mész várost nézni.- nézett rám anya
Tomra néztem, hisz tudtam, hogy ő mondta el anyának. Kanalaztam egyet a joghurtomból majd nekiálltam elmondani a történetet hisz tudtam, hogy arra kíváncsi és addig nem száll le rólam amíg el nem mondom.
- Igen. Harry elhívott. És én igent mondtam. Ennyi.
- Oké.- mosolygott rám anya
Fura volt, hogy semmi megjegyzést nem fűzött hozzá, de igazából csak örvendtem neki mert hanem kezdtem volna magyarázkodni és abból szintén azt vonta volna le, hogy van valami köztem meg Harry közt. Pedig aztán igazán kijelenthetem, hogy semmi sincs, még barátnak sem mondanám. Hogy legyen valaki a barátod akit csak egy napja ismersz? Sehogy. Ezért inkább csak ismerősnek mondanám.
- Na jó. Én megyek öltözni. Puszi.- pusziltam végig mindenkit majd visszamentem a szobámba
Felvettem a futós ruháimat, felkötöttem a hajam, elvettem az mp4- em majd leszaladtam és köszönés nélkül elindultam.
Szerencsére a házunk mellett volt egy kisebb pálya ahol rajtam kívül még vagy öt ember futott, vagy úgy csinált mintha futott volna.
Gondoltam egyszer jobb ha bemelegítek, mert aztán úgy sokkal könnyebben megy majd.
Leültem a fűbe és nyújtani kezdtem. Előre hajoltam, megfogtam a lábam tetejét és úgy maradtam egy percig. Kinyújtottam a bal lábam, keresztül tettem rajta a jobbat majd fordítva, felálltam és kicsit úgy is megnyújtottam, aztán elkezdtem lassan kocogni. Tizenöt perc lassú futás után arra döntöttem, hogy lefutok pár sprint kört majd hazamegyek, de az utolsó körnél mintha valaki ismerőst láttam volna park másik végén.
Kicsit lassítottam a tempón, hogy utol érhessen és jobban szemügyre vehessem. Kicsit később ismét hátra fordultam, de már senki sem volt a hátam mögött. Lehetetlenségnek tűnt hisz az előbb még ott volt, és mellettem meg nem ment el. Nem értettem. Azt gondoltam hallucinálok. Ismét gyorsítottam a tempón majd a park kijáratánál megpillantottam egy fekete autót. Rengeteg ember vette körül, gondoltam megnézem mi van ott, ezért elindultam arra.
- Niall!
- Niall Horan!- hallottam az emberek ordibálását
- Mi van itt?- kérdeztem az egyik nyugodtabbnak tűnő csajtól
- Itt van Niall Horan! Komolyan itt ül az autóban.
Hirtelen rám tört a felismerés, hogy a parkban Niallt láttam szaladni, talán észrevették és nekirohantak az emberek. Nem tudtam mit csinálhatnék ezért improvizálnom kellett.
Egyszerre kiáltottam el magam és estem össze, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Hirtelen minden ember felém fordult és odaszaladt segíteni.
- Jól vagy?- hajolt le egy lány
- Igen, talán kicsit túlhajtottam magam.- mondtam a fejemet fogva amit tényleg kicsit beütöttem az esésnél
Ebben a pillanatban a fekete autó elhajtott. Mindenki fújtatva, megvető pillantással ment el mellettem, hogy miattam lemaradtak életük nagy találkozásáról Niall Horanel. Talán tényleg hülye meg beteg ötlet volt összeesni de hatásos, hisz Niall elment.
Lassan felálltam és mielőtt valaki észrevett volna elrohantam onnan. Szerencsére nem laktunk messze ezért könnyedén hazaértem. A hátsó bejáraton mentem be, mivel az közelebb volt.
- Liz!
- Te jó isten apa! Megijesztettél.
- Miért hátul jöttél?- kérdezte gyanakvóan
- Mert ez közelebb volt.
- Mi volt kint? Történt valami?- puhatolózott
Nem értettem, hogy mindenki, hogy a fenébe jön rá arra amit gondolok, ennyire átlátható lennék?.
- Nem. Nem történt semmi. Miért? Kellett volna?- engedtem ki a hajam
- Akkor mehetek fel?- kérdeztem a sértődöttet játszva
- Igen, persze.- állt félre az útból
Igazából nem értettem mi volt ez apám részéről, ahogy azt sem, hogy honnan gondolta, hogy akármi is történt odakint.
Nem foglalkoztam vele tovább. Felmentem a lépcsőn és már nyitottam volna be a szobámba mikor Tom rontott rám.
- Mi a franc van ma a családommal? Mindenki meg akar ölni?- förmedtem rá
- Bocsi. Nem akartalak megijeszteni.
- Pedig sikerült neked.
- Na mindegy. Liz...Mégis mi volt ma a parkban?
Nem hittem el. Komolyan ő is ezzel jön. Mi bajuk van ma.
- Mi van ma veletek Tom? Megártott a reggeli?- mentem be a szobámba
- Ne csinálj belőle poént! A magánéletünkkel játszol.- jött utánam
- Mi a fenéről beszélsz?- fordultam felé
- Liz! Ma a parkban elájultál. Niall Horan autója mellett.
- Te meg honnan tudsz erről?- mentem közelebb
- Innen.- mutatta felém a telefonját, és egy képet amin én voltam
- A lány akit a minap Harry Styles köreiben figyelhettünk meg, ma megmentette Niall Horant egy hadseregnyi rajongótól. A lány ájulást szimulált így ezalatt a szőke énekes elmenekülhetett.- olvastam fel hangosan- Mi a.....- kaptam a számhoz
- Megtudnád ezt magyarázni?- nézett rám Tom számon kérően
- Nincs mit ezen elmagyarázni, ott mindent leírnak.- mutattam a telefonjára
- Ez mégis...Mikor volt? Most?
- Igen. De nem értem, hogy...ajjj
- Liz. Tisztában vagy vele, hogy ha ilyen emberekkel mint Harry Sytles vagy Niall Horan, hoznak szóba semmi képp sem jelent jót a magánéletedre nézve?
- Igen, persze, hogy tudom. Ne beszélj velem úgy mint egy dedóssal!
- Jó. Ne haragudj. Én csak...
- Tudom Tom. Most mit csináljak? Ha ezek után elmegyek Harryvel várost nézni akkor végleg búcsut intek a "csendes" kis életemnek, gondolom.
- Ezzel számolnod kell.
- És akkor most mi legyen? Mondjam le?- ültem le az ágyamra
- Nem tudom.- sóhajtott
Csörögni kezdett a telefonom. Egy ismeretlen szám volt. Hirtelen utána nyúltam de Tom megállított.
- Mi van ha valamelyik rajongó tudta meg a számodat. Szerintem ne vedd fel.
- De az is lehet, hogy nem. Fel kell vennem.
- Jó. ahogy akarod.- engedte el a kezem
- Haló! Kivel beszélek?- kérdeztem bátortalanul
- Szia Liz. Niall vagyok. Robtól van meg a számod. Csak azért hívtalak, hogy megköszönjem neked a ma reggelit. Tudod, hogy megmentettél.
- Ja, persze. Szívesen.
- Ki az?- tátogta el Tom
- Niall.- súgtam oda
- Lett valami bajod utána?- kérdezte
- Nem. Minden rendben van.
- Értem. Ömm...Akkor ne haragudj, hogy zavartalak. És még egyszer köszönöm.
- Igazán nincs mit. De Niall? Figyelj! Honnan tudtad, hogy én voltam aki elájult?
- Hát...Olvastam.
- Értem. Na mindegy.
- Akkor majd beszélünk.- mosolygott bele a telefonba
- Oké. Szia.
- Szia.- tette le
- Na? Mit akart?- kérdezősködött
- Csak megköszönte a mait.- magyaráztam és elmentettem a számát
- Értem. Akkor minden rendben van vele.
- Igen.
- Oké. Megyek át Robékhoz. Van kedved jönni?- állt fel
- Ha megvársz míg tusolok akkor igen.- mosolyogtam rá
- Oké. Akkor egy óra múlva?- nézett az órájára
- Oké. De nem azt mondtad, hogy mész könyvtárba?
- De...csak...meggondoltam magam.- indult el kifele
- Hát oké. Akkor egy óra múlva.- mosolyogtam rá
- Oké.- csukta be az ajtómat
Levettem magamról a futós cuccaimat majd betettem a szennyesbe és elindultam tusolni.
Hosszú ideig csak álltam a víz alatt...Annyira jólesett ahogy a meleg vízcseppek végiggördültek a testem minden kis részén. Gondolkozni kezdtem a futáson, hogy komolyabban kéne vennem a tánc miatt is, és, hogy el kéne kezdenem ismét edzeni. Mostanában sokat betegeskedtem és ezért maradt ki, de most, hogy ismét minden rendben van velem jó lenne ismét nekikezdeni. Keresni kéne egy jó termet ahol edzhetek és talán egy edző is jó lenne...
Annyira eljátszottam a gondolataimmal, hogy csak akkor jöttem rá már húsz perce ott álldogálok.
Gyorsan kiszálltam és keresgélni kezdtem a ruháim közt.
Elővettem egy fehér rövidnadrágot, egy bordó ujjatlant egy fehér sállal meg egy vajszínű kardigánnal. Kerestem hozzá egy cipőt és egy térdzoknit majd gyorsan magamra is kapkodtam őket.
Megigazítottam a hajamat és felraktam egy enyhének mondható sminket, majd elindultam kifele. Csak ekkor jutott eszembe, hogy a telefonom az bent maradt a szobában. Amikor visszaléptem érte akkor kezdett csörögni.
- Haló?- szóltam bele
- Szia. Harry vagyok!
- Szia. Mi a helyzet?- ültem le az ágyamra mert addig nem akartam kimenni míg le nem tesszük a telefont, nem akartam, hogy a többiek kombinálni kezdjenek
Amióta szakítottunk Bradel azóta minden sráccal akivel jóban vagyok próbálnak összeboronálni. Ettől próbáltam megóvni Harryt és persze magam is.
- Áhh, semmi különös. Csak gondoltam felhívlak, hogy megkérdezzem ha holnap tizenkettőre odamegyek az úgy neked megfelel-e vagy beszéljünk egy másik időpontot?
- Persze. Ez így tökéletes.
- Rendben. Örvendek, nem tudtam mikor szoktál kelni és ezért gondoltam inkább megkérdezem nincs-e igen korán.- mosolygott bele a telefonba
- Ja, dehogy. Általában nyolc és kilenc között már ébren vagyok a futás miatt.- magyaráztam
- Jársz futni?
- Aha. Muszáj...Tudod a tánc miatt...fontos a jó kondi.- mondtam a kelletnél többet
- Oh, hogy te táncolsz is.- lepődött meg
- Hát...Igen.
- Liz! Kész vagy már?- jött be Tom, de egyből elhallgatott mikor meglátta, hogy telefonálok
- És milyen tánc?- kíváncsiskodott Harry
- Hát...Igazából a balett a fő ág, de társastáncokat is tanulok.
- Értem, ez igazán remek.
- Mond, hogy menned kell!- suttogta Tom
- Jó jó! Nyugi.- intettem, hogy maradjon csendben
- Akkor elmehetnénk valamikor együtt is futni. Majd megmutatom neked, hogy hogyan kell futni.- kacagott
- Ja, persze.- nevettem el magam- Csak aztán nehogy te maradj le
- Ne aggódj, nem fogok!
- Liz!- kérlelt Tom
- Majd meglátjuk! Nekem viszont most mennem kell ha nem haragszol, de holnap akkor tizenkettőkor várlak.- mondtam mosolyogva
- Rendben. Semmi baj. Akkor holnap! Szia.
- Szia.- tettem le a telefont
- Végre! Már azt hittem egész nap itt akarsz ülni.- állt fel
- Jól van na! Nem beszéltem vele sokat!
- Ja persze! Attól függ kinek mit jelent a sok.- röhögött gúnyosan
- Jó na! Abba lehet hagyni.- szóltam rá
- Miért?
- Mert idegesítő.
- És? Ez engem hol zavar?- nézett rám flegmasággal teli arccal
- Tom? Mi bajod van?- álltam meg a lépcső aljában
- Ja! Nekem semmi!- ment tovább
- Állj már meg!- léptem utána és megállítottam a kezénél fogva
- Mi van?- fordult vissza ingerülten
Nagyon meglepett a reakciója. Nem értettem, és őszintén szólva megrémisztett. Soha nem beszélt így velem. Mi hárman, Rob, Tom és én azon ritka testvérek egyikei voltunk akik csak nagyon ritkán veszekedtünk. Mindig jóban voltunk, és minden megosztottunk egymással, ezért is volt ilyen szoros kapcsolatunk.
- A reggel még semmi bajod nem volt. Nem értem mi változott meg két óra alatt.- néztem rá értetlenül
- Semmi.- enyhült meg az arca
- Ne mond nekem, ember! Látom, hogy nincs rendben valami.
Erre nem mondott semmi csak lehajtott fejjel elengedte a kezem.
- Lili?- puhatolóztam
- Nem! Hagyd már Lilit. Elegem van belőle, és elegem van abból, hogy ha szar a kedvem mindenkinek egyből Lili jut eszébe. Hogy várjátok el, hogy elfelejtsem ha minden egyes rohadt percben felemlegetitek?- förmedt rám
- Jól van na! Én csak segíteni próbálok....- mentegetőztem
- Hát Liz! Nem kell a segítséged! Megoldom egyedül is!- kiabált rám
- Ja, hogy így állunk! Hát tudod mit? Akkor cseszd meg a hülye érzéseidet! És ordibálj valaki másnak...ne nekem aki szeret és próbál segíteni!- ordibáltam vissza és felrohantam az emeletre
Könnyek szöktek a szemembe. Sosem beszélt velem még ilyen csúnyán.
- Csillagom! Mi a baj?- állított meg apa- Miért kiabáltatok?
- Semmi! Kérlek hagyj elmenni.- húztam ki kezem szorításából és berohantam a szobámba
Őszintén szólva legszívesebben most lementem volna és megöleltem volna Tomot, mert tudtam, hogy tényleg Lili a probléma. Tudtam, hogy minden levegővétel, minden mozdulat és minden felesleges dolog fájdalmas neki. Át tudtam érezni a helyzetet, hisz én is ezt éreztem mikor szakítottunk Braddel. De ebben a pillanatban annyira megbántott és annyira fájt az amit mondott, hogy inkább ott maradtam a szobámban és csendben sírtam.
*Tom szemszöge*
Amikor láttam Lizt elrohanni, hirtelen nagyon erős lelkiismeret furdalásom lett. Azonnal meg is bántam, hogy olyan csúnyán beszéltem vele, de akárhogy is próbáltam nem tudtam uralkodni magamon. Annyira hiányzik Lili, hogy minden percben komoly erőfeszítésbe kerül, hogy ne gondoljak rá és, hogy ne idézzem fel a vele töltött perceket, és amikor bementem Liz szobájába azt hallottam, hogy Harry miként próbál neki imponálni...mert nem vagyok vak..látom, hogy működik köztük a kémia, és ezzel igazából semmi probléma sincs csak annyira fájt belegondolni, hogy ha valami lesz is köztük akkor majd nekem azt végig kell nézni...és őszintén..egy porcikám sem kívánta. Boldognak kéne lennem, hogy a testvérem Brad után ismét kapott valakit akivel talál a szó...de akarva vagy akaratlanul de nem tudtam neki örvendeni és ezért borzalmasan utáltam magamat.
- Tom! Mi a fene volt ez? Mi történt?- jött le apa az emeletről
Valószínűleg hallotta, hogy kiabáltunk és talán Lizt is látta felszaladni.
- Semmi!- sóhajtottam és próbáltam elérni, hogy ne kérdezzen többet, bár tudtam, hogy ez teljességgel lehetetlen
- Ne mond nekem! Hallottam, hogy kiabáltatok és Liz sem a semmiért kezdett el sírni gondolom...- nézett rám azzal a tipikus apai szigorral- Szóval...Mi történt?
- Sírt?- kaptam meg a tekintetem
- Igen sírt.
- Beszélnem kell vele!- indultam el felfele
- Nem! Először neked velem kell beszélni.
- Jó. Nem egyezett a véleményünk és ennyi.
- Na persze. Fiam, ismerlek annyira, hogy tudjam ti egy ilyen baromságon biztosan nem vesznétek össze...főleg nem ilyen csúnyán...ordítva mellesleg.
- Jól van, igazad van. Tényleg nem csak ennyi történt. Csúnyán beszéltem vele, és nem érdemelte meg. Majd ordítottam is neki.
- Te? Kiabáltál neki?- nézett rám szigorúan
- Igen! És nagyon szégyenlem is magam miatta.
- Remélem is! Menj fel és kérj tőle bocsánatot.
- Jól van.- indultam fel
- Fiam! Meg kell értened, hogy ő nőből van! Nem ordíthatsz neki akkor amikor épp kedved van...Mert ez lesz belőle.- mutatott felfele
- Most úgy csinálsz mintha olyan sokszor ordibálnék neki. Egyszer fordult elő de többször nem fog.
- Helyes. Ne is, kérlek szépen.
- Ne aggódj.
Felmentem az emeletre és óvatosan bekopogtattam a húgom ajtaján. Nem érkezett válasz ezért óvatosan benyitottam.
- Liz?- néztem körül
- Mit akarsz? Ha ordítani jöttél mehetsz is mert nem vagyok rá kíváncsi.
- Ne haragudj!- sétáltam oda az ágyához
Nem válaszolt csak továbbra is feküdt nekem hátat fordítva.
- Sajnálom! Elborult az agyam. Igazad volt! Lili a probléma...csak nem akartam magamnak sem bevallani...Azon vagyok, hogy elfelejtsem és, hogy rendbe kerüljön az életem...csak nem jön össze.- morzsoltam el egy könnycseppet a szemem alatt, mire felém fordult- Tudod...nagyon hiányzik...és ahogy hallottam, hogy Harryvel flörtöltök felhozta az emlékeket és na...fájt...és nem tudtam magamon uralkodni.
- Én is sajnálom. Meg kellett volna értenem és nem elrohannom.
- Nem. Ez természetes, hogy így reagáltál, hisz nagyon csúnyán beszéltem veled amit igazán sajnálok.
- Igen...De nekem sem kellett volna vissza ordítani.
- Mindegy. Felejtsük el kérlek!- ültem le melléje
- Oké!- szorított magához
- Fontos vagy nekem, Liz!
- Te is nekem!
- Akkor...Elmegyünk végre Robékhoz?- mosolyogtam rá
- Hát persze!- állt fel
Lesétáltunk és a nappaliban apa meg anya beszélgettek, de ahogy megérkeztünk egyből elhallgattak, így a tudtunkra adva, hogy mi voltunk a témy, és gondolom a kis veszekedésünkre irányult az egész.
- Merre mentek?- szólalt meg anya ezzel oldva azt a fagyos a hangulatot ami hirtelen kialakult a szobában
- Átmegyünk Robékhoz.- mondtam
- Értem.
- Ti? Mit terveztek mára?- kérdezte Liz
- Hát...Kicsit kéne pakolásznunk meg rendezni a cuccainkat. Tényleg...ti már megcsináltátok?- kérdezte anya
- Hát az igazat megvallva és nekikezdtem de hamar meguntam.- mondtam
- Én meg neki sem kezdtem...csak annyi van kipakolva amennyit a tegnap sikerült megcsinálni a vacsi előtt.- újságolta el Liz is
- Na jó. Nekünk tényleg menni kéne mert Rob már öt üzenetet is írt, hogy hol vagyunk már és, hogy eltévedtünk, vagy miért nem megyünk.- kacagtam
- Jól van. Menjetek. Mikor jöttök haza?- kérdezte anya
- Hát szerintem egy-két órán belül.
- Jó. Akkor ebédre érjetek haza.
- Oké. Akkor kettőkor itthon leszünk.- indultunk ki
- Rendben.Sziasztok.- köszöntek el
Mi is köszöntünk és gyorsan elindultunk a garázs fele.
Hamar átértünk Robék házához hisz autóval nem több öt percnél az út, és gyalog sem veszélyes.
- Gyere!- nyújtottam a kezem
Sok embernek furcsa volt, hogy többször is kézen fogva sétálunk és ez sok mindenkinek furcsa is volt, de nekünk így teljesen rendben volt. Úgy gondolom, hogy annyira jó testvérek vagyunk, hogy abból kifolyólag nekünk már fel sem tűnt az ilyesmi.
- Sziasztok!- nyitott ajtót Rob
- Szia! Bocsi a késésért csak problémáink adódtak.- magyaráztam ki
- Ja semmi baj...csak már kezdtem aggódni, hogy az öt perces útból, hogy a fenébe csináltatok egy órás utat.- kacagott
- Kilóméter hiányunk van.- röhögött Liz
- Ja...Azért járkáltatok oda vissza. Na gyertek be!- indult el előre
- Igen igen.
- Sziasztok!- jött szembe Gréta
- Szia. Mi a helyzet?- pusziltuk meg
- Semmi különös. Csak pakolászok a tegnapi vacsi után.
- Segítsek valamit?- kérdezte Liz
- Ja nem. Köszi, de már végeztem. Gyertek! Üljetek le.- hívott be a nappaliba
- És, hogy aludtatok?- kérdezte Rob
- Gyorsan!- vágtam rá amin röhögni kezdtek
- Greta...jól látom, hogy...- néztem a kezét
- Ömm...igen.- fordult Rob fele mosolyogva
- Oh! Istenem! Gratulálok!- állt fel Liz és megölelgette őket
- Köszi. Igazából ma este szerettük volna elmondani de...túl sas szemed van, Tom!- kacagott Gréta
- Hát igen!
- Ezt meg kell ünnepelni!- dőrzsőlgette össze a tenyerét Liz
- Tyűűű...ennek buli szaga van!- vigyorogtam a húgomra
- Bizony!- kacagott
- Arra gondoltunk, hogy talán holnap is tartanánk egy találkát...hasonlót mint a tegnap.- mondta Gréta
- Én benne vagyok!- helyeselt Liz- Viszont ragaszkodom hozzá, hogy nálunk legyen az a bizonyos találka. Szeretnék én főzni.- mondta mosolyogva
- Hát...Felőlem!- volt vállat Rob
- Tőlem is lehet.- mosolygott Gréta
- Na akkor ezt meg is beszéltük. Úgy gondoltátok, hogy a One Dirction srácok is meg mindenki?- kérdezte
- Igen. Hisz ők mégis csak a legjobb haverjaim.- mondta Rob
- Rendben. Akkor beszélek én velük.- ajánlottam fel
- Én Harrynek tudok szólni. Holnap úgy is megyünk várost nézni.- mondta Liz
- Oh! Hogy várost nézni?- kacsintott Gréta
- Igen! Csak várost nézni...- mentegetőzött Liz
- Ja ja...- mosolyogtam el és megböktem a mellettem ülő bátyámat
- Biztos csak városnézés lesz belőle.- küszürülte meg a torkát Rob is
- Na! Le lehet szállni rólam.- kacagta el magát Liz
- Itt ebédeltek. Igaz?- állt fel Gréta
- Ja nem! Ne csinálj belőle problémát! Anyának megígértük, hogy otthon leszünk ebédre. Tudjátok milyen...szereti ha otthon eszünk együtt.- mondta Liz
- Hát igen...meg is tudom érteni...én is jobban szeretek társaságban enni.- mosolygott Gréta- Mikorra kell menjetek?
- Kettőre!- vágta rá Rob helyettünk
- Pontosan!- helyeseltünk
- Ezen még mindig nem változtatott...nála az ebéd kettőkor van és nem is korábban és nem is később.- kacagtunk
- Hát igen.
Nem sokat tudtunk maradni mert már fél kettő volt, ezért még megbeszéltük a részleteket a holnap esti vacsorával kapcsolatban és próbáltuk Lizt nyugtatni, mivel annyira bezsongott ettől az eljegyzéstől, hogy már majdnem az esküvőt kezdte el tervezni. Lassan indulnunk kellett mert megígértük, hogy ebédre otthon leszünk és nem akartuk megszegni a szavunkat, anya biztos nem örvendett volna neki ha lekéssük.
- Akkor holnap este nyolckor találkozunk.- köszöntünk el
- Persze. Sziasztok.- engedtek ki az ajtón
- Pusziljuk anyáékat.- mondta Rob
- Rendben. Megmondjuk.
Ezzel be is ültünk az autóba és elindultunk hazafele.
Hamar hazaértünk, de egy kicsit késve. Az asztal már meg volt terítve és anyáék ott ültek ránk várva.
- Sziasztok. Bocsi, hogy késtünk csak nem vettük észre az időt olyan hamar elrepült.- mentegetőztem
- Semmi baj. Gyertek, üljetek le.- hívott az asztalhoz anya.
- Rob és Gréta üdvözölnek.- mondta Liz
- Mi is.
- Jó étvágyat!- mondta apa
- Neked is!
*Liz szemszöge*
Ebéd után nem terveztem semmi különöset csak pihenést és majd valamikor késő délután ha úgy tartja kedvem, talán pakolok is egy kicsit.
Megköszöntük az ebédet, és Tom meg én elindultunk felfele a szobánkba, de apa megállított.
- Minden rendben van Liz?- mosolygott rám
- Persze. Ha arra célzol, hogy meg tudtuk-e beszélni Tommal a dolgokat akkor igen. Minden oké.
- Ennek igazán örvendek. Tudod...ő most nincs a legjobb állapotban...Légy megértő vele.
- Apa...Tudod, hogy az vagyok...Egyébként is már megbeszéltük ezt ketten, ne hozzuk fel többet ezt a témát, kérlek!
- Rendben. Igazad van.- mosolyodott el
- Akkor mehetek?- indultam el
- Ja, nem. Igazából nem erről akartam veled beszélni...hanem, hogy...tudod....- kerülgette a témát
Gondoltam, hogy valami döntést hozott helyettem, mert akkor szokta így "kerülgetni a forrókását".
- Na?- néztem rá kérdőn
- Tudod...Ma felhívott otthonról a régi edződ, hogy kicsit utána nézett az itteni edzőknek...és tudod talált is egyet aki talán megfelelő lenne számodra.
- Oh! Hogy ti kerestetek nekem egy edzőt?- néztem rá meglepődve
- Hát ami azt illeti igen...
- És akkor ezek szerint találtatok és ti már el is döntöttétek, hogy ő tökéletes lesz, anélkül, hogy engem bármiről is megkérdeztetek volna.
- Igen...És sajnálom...De mindez olyan gyorsan történt, hogy nem volt időm neked szólni.
- Értem. És ki az?
- Egy fiatal fiú. Nagyon jól dolgozik és kifejezetten balettel foglalkozik...Diana (a volt edzőnőm) szerint nagyon jó.- mondta apa
- Remek...És mikor kéne vele találkoznom?
- Hát holnap ötre beszéltünk találkozót vele. A Royalban.
- Hogy mi? A Royalban kell vele találkoznom?- kaptam fel a fejem
- Igen. Miért?- nézett rám értetlenül
- Tudod, hogy az a legjobb balett iskola világszerte?
- Hallottam róla.
- És miért pont ott kell vele találkoznom?
- Mert ott tanár...És akkor van szabad ideje.
- Értem. Remek.
- Remélem nem haragszol nagyon, hogy nélküled döntöttünk.- nézett rám sajnálkozva
- Nem, dehogy. Köszönöm.
- Mostmár csak az iskola problémát kell elrendeznem.- mondta boldogan
- Apa. Azért azt beszéljük le, hogy nem szeretnék a Royalba tanulni. Nagyon szép iskola meg minden, de elveszik az életed. Szóval inkább valami egyszerű, kevésbé különleges sulit szeretnék. Oké? Mint mondjuk a Trenton. Mit szólsz?
- A Trenton? Te komolyan oda akarsz járni? Ott nincs is tánc szak vagy ilyenek.
- Nem is akarok, hogy legyen tánc szak. Sima osztályt szeretnék, vegyes emberekkel. Kérlek.- mosolygtam rá
- Rendben. Ha ezt szeretnéd akkor holnap bemegyek és beszélek az igazgatóval. Oké?
- Köszönöm!- öleltem át
- Szívesen. Nekem az a fontos, hogy te boldog légy.
- Most felmegyek ha nem baj. Majd később beszélünk. Puszi.- köszöntem el és felmentem a szobámba
Végre kicsit egyedül lehettem. Meg kellett emésztenem ezt a sok új dolgot ami velem történt, hogy elköltöztünk, hogy nincs többé mellettem Lili, hogy más lesz a sulim, más lesz az edzőm, más követelmények, más barátok, új emberek, és akkor a Gréta meg Rob eljegyzése is amire még készülnöm kellett, meg a holnapi városnézés Harryvel és az utána való találkozás az új tanárommal...hirtelen rengeteg új dolog lépett be az életembe. Nem mondom, hogy rossz, csak még hozzá kell szoknom. Az igazság az, hogy borzasztóan hiányzott Lili, szerettem volna valakivel beszélni és elmondani neki ezt a rengeteg dolgot ami csak engem terhel, de tudtam, hogy most neki így is van elég gondja rajtam kívül is, így arra döntöttem inkább pihenek egyet és majd este beszélek vele.
Lassan álomba is merültem, így két órával később a telefonom csergése ébresztett meg......................
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése