1. Fejezet

Sziasztok! Itt az 1.rész. Légyszí ha itt jártok hagyjatok
magatok után nyomot. Iratkozzatok fel vagy pipáljatok alul.
Köszi. Jó olvasást. És ne az első rész alapján ítéljétek meg a blogot.

*Liz szemszöge*
Elizabet Hawson vagyok, 17 éves. Francia országban éltem ez idáig, de egy szép nap vagyis ma egy hónapja, hogy szüleimmel és testvéremmel Londonba költöztünk, anya munkája miatt. Ha belegondolok még is csak jó itt élni, már van egy csomó barátom, beindult a modellkedési karrierem, amit a tesómnak Tomnak köszönhetek, van egy csodás párkapcsolatom, és ne feledkezzek meg az iskoláról...ami hát...milyen lehet egy iskola...tűrhető.
 De kezdjük az elejéről:
- Liz? Kész vagy?- kiáltott fel apa
- Mindjárt!!!!- szóltam vissza
- Felmegyek és segítek neki!- hallottam ahogy Tom elindul a lépcsőn
- Köszi.- nyitottam ki neki az ajtót
- Te Liz? Eddig ezeket a cuccokat hol tartottad?- vigyorgott rám a rengeteg csomag láttán
- Hát...Imitt amott. Valahol...- vontam vállat
- Na jó...Szerintem kétszer kell fordulni.- vett fel egy jó adag dobozt majd elindult lefele
Ezt megismételte kétszer és máris az összes csomagom lent volt.
- Na jó. Akkor indulhatunk?- nézett rám apa
- Körbemehet még egyszer? Kérlek.- fordultam felé
- Persze...Ha szeretnél.
- Jövök én is.- indult utánam Tom
Körbejártuk a házat és végül a nappaliban levő kanapéba egyszerre ugrottunk bele.
Szörnyű érzés volt bennem, szerettem ezt az országot és nem akartam itt hagyni, de sajnos nem volt választásom, nem voltam még tizennyolc és mellesleg sem tudtam volna még magam fent tartani. Így muszáj voltam beletörődni, hogy igenis itt kell hagynom Franciaországot és ezután egy teljesen idegen hely lesz az otthonom.
- Emlékszel mennyit játszottunk itt?- néztem körül
- Igen. Ez volt a kedvenc helyünk.- mosolygott rám a testvérem
- És most itt hagyjuk.- dőltem neki a vállának
- Igen, de meglátod London is szép város. Jó lesz.
- Nem tudom. Szerinted be tudunk majd illeszkedni?
- Szerintem neked igazán könnyen fog majd menni.- mosolygott rám keserűen
- Sajnálom Lilit. Tényleg- öleltem át
- Én is.
- Tényleg most hol a fenében van? Azt mondta átjön.
- Lehet nem tudott jönni.
- Akkor szólt volna Tom.
- Igaz. De nem baj. Legalább nem nehezíti meg ezzel is, a már így is baromira nehéz búcsút.
Sajnáltam Tomot. Azért kellett szakítania Lilivel, aki mellesleg az én legjobb barátnőm, mert elköltözünk. Ez egy nagy szemétség az élettől, de remélem, hogy Tommal minden rendben lesz.
- Bocsi, hogy csak most....- esett be az ajtón Lili levegőért kapkodva
- Édesem...- állt fel azonnal Tom
Csak néztem őket ahogy szorosan ölelik egymást. Annyira szépek voltak együtt. Nem akartam elhinni, hogy most ennek vége. Mindig is ők voltak a példa számomra, hogy igenis létezik tökéletes kapcsolat, én is mindig egy ilyen társra vágytam aki ennyire tisztel mint ők egymást. És most vége...Azért mert elmegyünk...
- Annyira fogsz hiányozni szerelmem.- hallottam Tom keserves hangját
- Te is nekem.- sírt Lili
- Gyerekek! Gyertek! Indulnunk kell!- kiáltott fel anya
- Kijössz a reptérre?- próbált mosolyogni Tom
- Persze. Megyek.
Elindultam lefele és ők is csendben, egymás kezét szorongatva követtek.
Az út pillanatok alatt eltelt és odaértünk a reptérre. Nem akartam elhinni, hogy tényleg el kell mennünk.
Leadtuk a csomagokat és megálltunk a beszélgetőben.
- Ígérjétek meg, hogy majd minden nap hívtok. Kérlek.- nézett ránk könnyes szemekkel Lili, amitől már én is alig tudtam tartani magam.
- Hívni fogunk, megígérem.- öleltem át
- Tom?- nézett fel a testvéremre
- Lili...tudod...ezt megbeszéltük...én...- küszködött a könnyeivel
- Igen tudom. De én nem fogom nélküled bírni. Kérlek, hívj fel néha...- ölelte át
- Rendben.
- Megkérjük a Hawson családot, szíveskedjenek a kapuhoz fáradni.- ismételgette a hangosbemondó.
- Kicsim. Gyertek.- indultak el anyáék
- Szia.- öleltem át legjobb barátnőmet
- Liz. Mindenképp hívj mikor megérkeztetek. Oké?
- Jó. Mindenképp hívni foglak.- pusziltam meg, de már nem bírtam tovább és én is elsírtam magam
- Szia.- ölelte át Tom és utoljára megcsókolta
- Szeretlek.
- Tudom, én is.- engedte el végleg a kezét
Elindultunk a kapu fele. Vissza sem akartam nézni annyira fájt, hogy azt a lányt akit születése óta ismerek és már szinte a testvérem lett, itt kell hagynom, nem akartam elfogadni, így végül visszanéztem. Nem kellett volna. Az egyébként mindig gyönyörű barátnőm most eltorzult arccal és kisírt szemekkel állt a bejáratnál minket figyelve, ahogy örökre kilépünk az életéből.

- Gyere Tom.- fogtam meg a kezét mert láttam, hogy a lehető legrosszabb állapotban van
Ahogy átléptük a bejáratot egyből anyáékhoz mentünk mert ők már készültek felszállni, mi meg csak ott álldogáltunk mint két elveszett kisgyerek.
A jegyeink úgy szóltak, hogy kettő a repülő egyik felében és kettő a másikban. Elég szerencsétlen megoldás volt de ebben a pillanatban csak anyáékat érdekelte. Sem engem sem a bátyámat nem tudott valahogy foglalkoztatni.
- Sajnálom gyerekek, hogy ez így alakult. Hol szeretnétek ülni?- kérdezte anya Tomot
Tom nem válaszolt csak lehajtott fejjel szorongatta a kezem és úgy állt mellettem mint egy megkövült szobor.
- Édesem, annyira sajnálom Lilit. Tudod hogyha nem lenne muszáj nem költöznénk. Ismersz.- ölelte át anya
- Azt hiszem ülünk mi hátra. Ti nyugodtan maradjatok elől.- válaszoltam Tom helyett is
- Rendben. Ahogy szeretnétek. - szólt oda apa, jelezve, hogy induljunk
- Gyere Tom.- segítettem hátra
- Jaj Liz. Ez annyira....
- Szerencsétlen. Tudom.- ültünk le
- Nem tudom, hogy fogom bírni nélküle.
- Elhiszem, de majd én ott leszek neked. Oké?- mosolyogtam rá könnyes szemmel

- Köszönöm. Annyira szeretlek Liz.
- Én is. Nagyon.
Nagyon sokáig beszélgettünk, Tom nem tudta feldolgozni, hogy többé nincs neki Lili. Nem tudta mit kezdjen magával, kétségbe volt esve. Még sosem láttam őt ilyennek. Kifordult magából. Egy ideig egy képet nézegetett, eleinte nem akartam rákérdezni de mikor már a könnyei is folyni kezdtek arra döntöttem inkább mégis csak megnézem.
A képen ő volt meg Lili, ezelőtt egy éve amikor meglepetés bulit szerveztünk neki. Annyira boldogak voltunk akkor. Bárcsak most is ugyanúgy lehetne.

             
                                                                   ~*******************~

- Tom, Tom!- próbáltam felébreszteni
- Megjöttünk?- nyitotta ki lassan bedagadt szemeit
- Igen. Gyere. Anyáék várnak már.
Leszálltunk a gépről és elvettük a csomagjainkat. Annyira nyomott volt a hangulat, hogy rossz volt körül nézni. Nem beszélve az időjárásról. Az a nyírkos, párás levegő. Nem tudom, hogy fogjuk ezt bírni.
A kijáratnál már várt minket egy autó ami a házunkig vitt. Bepakoltuk a csomagokat és elindultunk "haza". Nem utaztunk túl sokat, de az az idő pont elég volt, hogy rájöjjek én tényleg nem akarok itt élni. Ezt nem nekem találták ki.
Egy nagy ház előtt parkoltunk le.
Rob és Greta már már vártak ránk. Gyorsan kiszálltam az autóból és megöleltem őket.
- Annyira hiányoztatok.- szorítottam magamhoz őket
- Ti is. Nagyon! Jól utaztatok?
- Utazni jól utaztunk. Csak...- fordítottam el a fejem
- Nehéz volt ott hagyni. Igaz?
- Igen. Főleg Tom van nagyon ki. Tudod emiatt szakítottak Lilivel.- avattam be
- Szegény...akkor tényleg ki lehet. Beszélek majd vele.

- Jó. Az jót tenne szerintem.
- Na menjünk segítsünk anyáéknak.
- Oké.
- Fiam.- ölelte át apa
- Sziasztok. Hogy vagytok? Jól utaztatok?
- Persze. Minden rendben volt.- mondta apa
- Kicsi fiam.- ölelte át anya is
- Szia anya.- mosolyodott el Rob
- Köszönjük, hogy mindent elrendeztetek.- hálálkodott anya
- Igazán nincs mit. És te Tom? Hogy vagy?- fordult felé
- Élek.- válaszolta fájdalmasan amitől csak még rosszabbul éreztem magam
- Hallottam, hogy Lili...- sóhajtott
- Igen. Vége!- jelentette ki
- Sajnálom öcsi.- ölelte át
- Én is, én is.- könnyesedett be ismét a szeme
- Na menjünk be. Ne álldogáljunk itt kint.- mondta vidáman Greta
- Oké...- egyezett bele mindenki és elindultunk a hatalmas ház irányába
Csodaszép ház volt, csodaszép kerttel. Már most nagyon tetszett, de egyszerűen nem tudtam magam hozzászoktatni, hogy én itt kell lakjak ezután.

Bementünk körülnézni a házban, láttam Tomon, hogy most nincs kedve hozzá de nem akart senkit ezzel nyaggatni így jött ő is végig velünk.
Bementünk a nappaliba ami egy igazán tágas és ízlésesen berendezett helyiség volt. Nagyon tetszett.

- Istenem ez mesés.- ámuldozott anya
- Tetszik?- ment beljebb Greta
- Igen. Isteni.
- Akkor gyertek, menjünk át a konyhába. Remélem Kate tetszik majd neked.- mosolygott anyára Greta

- Jaj. Hisz ez gyönyörű Greta. Csodálatos.
- Örvendek, hogy tetszik.
- Itt lent van egy mosdó, és még az ebédlő. Szeretnétek megnézni vagy menjünk fel az emeletre a szobákba?- kérdezte Rob
- Szerintem menjünk fel.- mondta apa
- Jó. Akkor ott a lépcsőn. - mutatott előre Greta
- Rendben.- mentem én elsőnek
- Jó tágas a folyosó, meg világos.- magyarázta Rob, mintha csak elakarná adni nekünk
- Ez itt a Kate meg a Sam szobája.- nyitott be Greta az első ajtón

- Istenem, de szép.- ült le anya az ágyra
- Itt hátul, a jobb sarokban, kialakítottam neked egy kis "smink" részleget.- mutatta vidáman Greta
- Jaj te lány! Nagyon kitettél magadért. Nem gondoltam, hogy ekkora dolgot csinálsz belőle. Tényleg nem kellett volna.
- Kate...Mindent ti fizettetek. Én csak berendeztem. Igazán nem volt nagy dolog.- ölelte át anyát
- Tényleg hálás vagyok.
- Szívesen tettem.
- Sam. Te mit gondolsz?- kérdezte anya apát
Ettől a kérdéstől féltem. Apa nagyon kritikus ember és nem nagyon foglalkoztatja őt az ilyesmi.
- Szép. Tényleg szép.- helyeselt
Egy kő esett le rólam a megkönnyebüléstől.
- Örvendek. Na gyertek. A következő szoba az Lizé. Remélem tetszeni fog, mert őszintén szólva ezzel dolgoztam a legtöbbet.- csukta be az ajtót majd kinyitotta az enyémet- Menj be.- engedett előre
Kicsit izgultam, mivel mégis csak itt kell majd leélnem a további életemet, ha nem is az egészet de még egy pár évet biztos.
Nem csalódtam. A szoba egyszerűen remek volt. nem tudtam mit mondani, meg sem bírtam mozdulni.
- Na? Mit mondasz?- nézett rám Greta
- Eszméletlen vagy. Ez annyira szép.- jártam körbe
- Itt hátra tudsz menni.- húzott el egy kis függönyt
- Oh. És mi van itt?- kukucskáltam be
- Hát itt tarthatod a piperecuccaidat meg az ékszereket és az ilyen csajos felszereléseket. Kint meg van egy beépített szekrény. Oda bepakolhatod a ruhákat meg a cipőket.

- Van kijáratod a teraszra is. Remélem nincs kifogásod ellene.- nézett rám félénken
- Ne hülyéskedj már. Ez valami elképesztő.
- Ja...és van egy mosdód is. Majdnem elfelejtettem.
- Van egy külön mosdóm?- lepődtem meg
- Persze, és Tomnak is.- mondta Rob
- Megnézhetem?- álltam fel
- Persze. A tied.- nevette el magát Greta
Benyitottam és egy csodálatos helység állt előttem. Eszméletlen volt minden. Pont ahogy elképzeltem.

- Azt a. Greta. Erre nem tudok mit mondani...Komolyan...Imádom.- fordultam meg a tágas helységben
- Nagyon örvendek. Őszintén tartottam tőle, hogy nem fog tetszeni.
- Na gyertek.- indult ki Rob
- Most jön a Tom szobája.- kacsintott Greta
- Ezt már én rendeztem.- büszkélkedett Rob
- Persze az én segítségemmel.- puszilta meg Greta majd benyitott

- Húú de szép.- néztem körül- Nem, Tom?
- De. Tényleg.- mosolyodott el
- Van egy kis meglepetésem neked.- mondta Greta majd meglökte a könyvespolcot és az kinyílt, így elénk tárult egy másik szoba is.

- Azt a...- tátottam el a szám
- És arra gondoltam, hogy itt lehetne egy kisebb fotó stúdiód, bár nem muszáj annak használd csak ez egy elgondolás.- mondta Greta elindulva befele
- Nagyon köszönöm nektek.- csillant fel a szeme- Hálás vagyok.
- Igazán nincs mit öcsi.- ölelte át Rob
- Neked is van egy mosdód. Ott menj be.- mutatott Greta egy ajtóra
Tom elindult és bement majd mosolyogva nézett ki.
- Liz! Gyere be. Ezt látnod kell.- mosolygott rám
Bementem és hát amit ott láttam az valami hihetetlen szép volt.

A berendezés, maga a színhasználat és a felépítés...Oda már szívesen beköltöztem volna. Nem kellene még szoba sem.
- Jaj Tom. Hát te egy mázlista vagy!- öleltem át
- Igen...Tényleg szép.
- Tetszik?- jött be Rob
- Persze. Nagyon szép. Köszönöm.- ölelt át engem meg a bátyámat
- Végre megint együtt vagyunk.- mosolygott Rob és megpuszilt
- Igen. Nagyon hiányzott már ez.- mondtam boldogan
- Nekem is. Csak...- hajtotta le a fejét Tom
- Ne aggódj. Minden rendbe jön.- biztatta Rob
- Remélem.
- Megyünk le az ebédlőbe. Jöttök?- kérdezte anya
- Igen. Persze.- indultunk el mi is lefele
- Egyébként itt még vannak vendégszobák itt.- nyitott be Greta egy szobába

- Nagyon szép. Tényleg.- mondta anya
- Na akkor menjünk.- indult el Rob
- Én elég éhes vagyok!-  súrolta meg a hasát Tom
- Pont mint Niall!!!- kacagott tesóm
- Ki az a Niall?- kérdeztem
- A One Direction egyik tagja. Vagyis egy jó haverom.- mesélte
- Nem is mondtad, hogy sztár haverjaid is vannak.- kacagtam el magam- Lili meg én nagyon szeretjük a zenéjüket.
- Az akkor tök jó. Akkor legalább nem utálod majd őket.- kacagott- Egyébként jönnek ma hozzánk vacsorára
- Nem esztek velünk?- kérdezte anya
- De, mert ti is hivatalosak vagytok a vacsira.-mondta Greta
- Jaj ne. Ma vacsizzunk öt tök híres sráccal mikor a legszarabbul nézek ki? Egész nap utaztunk és most...ahh....- gondolkodtam el, hogy ez most tényleg velem történik

- Liz! Te mindig csodás vagy.- karolt át Tom
- Na persze.- kacagtam
- A tesóidnak elhiheted.- puszilt meg Rob
- Na jó. Elég mert zavarba jövök.- másztam ki a szorításukból
- Na gyere Rob, menjünk mert még sokat kell nekik készülődni.- hívta Greta a testvéremet
- Oké...Menjünk.- indultak el kifele
- De nem muszáj, maradjatok még.- ajánlotta fel anya
- Nem, még nekünk is készülni kell.- mondta Greta
- Jó. Ahogy gondoljátok. Tényleg még egyszer köszönünk mindent.- hálálkodott anya
- Igazán nincs mit Kate!- ölelte át
Felöltöztek és elindultak kifele. Elbúcsúztunk és megegyeztük, hogy este találkozunk.
Igazából nem volt nagy kedvem menni, fáradt voltam, nyűgös és hisztis is az út miatt, de viszont ott lesz az egész One Direction. Szeretem őket meg minden de most tényleg nem volt hozzá hangulatom.
- Na én megyek öltözni.- indultam fel a szobámba
- Liz? Ruhában jössz?- kérdezte anya
- Nem. Szerintem nem. Miért?
- Hát mert gondoltam én azt veszek és akkor te is vehetnél azt.
- Hát...nincs nagy kedvem most egy magassarkúhoz.- húztam el a szájam
- Jó. Ha nem akarsz nem muszáj. Akkor én sem veszek azt.- mondta szomorkás tekintettel
- Na jó...Legyen...- egyeztem bele
- Jól van. Akkor menj készülődni.
- Oké. Tom te nem jössz?- fordultam vissza a lépcsőről 
- Jaj de. Várj meg.
- Oké.
Mindketten felmentünk és bementünk a szobánkba. A ruháim nagy részét kicsomagoltam, de azért maradt még bőven.Keresgélni kezdtem a cuccaim közt, hogy mit is vehetnék fel, már vagy húsz ruhát is felpróbáltam de nem tudtam eldönteni mit vegyek fel. Kétségbe voltam esve mert még tusolnom kellett meg hajatszárítanom, de még sehol sem voltam.
- Tom!- kiáltottam át 
- Igen?
- Kérlek gyere át egy kicsit.
- Tessék?- kiáltott vissza
- Gyere ide egy kicsit.
- Nem értem, mit egyek?- hallottam ismét a hangját
- Ne egyél hanem gyere már át végre.
- Gyerekek! Hagyjátok már abba a kiabálást. Tom menj már oda Lizhez, kérlek.- szólt ránk apa
Erre valahogy kidugta az orrát és átjött.
- Süket lettél vagy mi?- kérdeztem mikor belépett a szobámba
- Nem. Csak bent voltam a polc mögötti szobába. Nincs röntgen fülem, hogy három falon keresztül is értsem amit mondasz te süsü.- lökött meg
- Jól van na.
- Miért hívtál?- nézett rám, de csak most vette észre egy harisnyában meg egy melltartóban francsírozok.- Te Liz! Megkérdezhetem, hogy mégis minek hívtál?- kacagta el magát
- Azért mert sehogy sem tudom kiválasztani mit vegyek fel.
- És mégis mit szeretnél? Hogy vegyem én fel helyetted a ruháidat? Megpróbálhatjuk, bár szerintem vicces lesz.- kacagott
- Ne idegesíts. Tényleg nem tudom melyik legyen.- hisztiztem
- Jó, bocsi. Segítsek eldönteni?- mosolygott rám
- Igen. Légyszí.
- Oké. Nekem indulásból az a fekete tetszik.- mutatott rá a földön heverő ruhadarabra
- Ez?- emeltem fel a földről
- Igen.
- Hmmm...- mosolyodtam el- Ezt még Lilitől kaptam az egyik szülinapomra
Tom is elmosolyodott, majd megjegyezte szerinte azt kéne felvennem és elindult kifele.
- Na ne! Ne ne ne!- kezdtem igazán hisztizni
- Mi van?- fordult vissza
- Nem jó a zibzárja!- akadtam ki

- Nyugalom.- vette ki a kezemből
- Ezt nem hiszem el. Van egy rohadt normális ruhám és az is szar.
- Nem kell így kiakadni, megcsinálom ha adsz egy ollót meg cérnát.
Nem kérdeztem semmit, engedelmeskedtem neki.
- Addig szerintem menj tusolni.- mosolygott rám
- Oh! Oké. Ha meglenne akkor majd tedd le ide az ágyra kérlek. És nagyon köszönöm.- pusziltam meg
- Nincs mit.
Bementem a mosdóba és beálltam a tus alá. Próbáltam minél jobban ellazulni mert eléggé feszengtem a vacsora miatt. Hiába, hogy csak a tesóm haverjai lesznek ott, de ők akkor is a One Direction. Nem nézhetek ki szedettvetetten. 
Egy fél órás tusolás után kimentem a szobába de Tom már nem volt ott, a ruha viszont az ágyon feküdt. Igazán hálás voltam, hogy megcsinálta, nem tudom mit kezdtem volna ha Tom nem szedi rendbe. 
felhúztam egy lábszínű harisnyát, felvettem a ruhát és elővettem hozzá egy cipőt. 
Visszamentem a mosdóba és kiengedtem a hajam és megfésültem, hagytam, hogy természetes göndörségével hulljon a vállamra. 
Fogat mostam és feltettem egy enyhe kis sminket, hogy ne látszódjon annyira a bedagadt szemem, a sírás csodákra képes.
Mikor már teljesen késznek éreztem magam elővettem a telefonomat és felhívtam Lilit. Hosszasan kicsörgött, és mire már az ötödik csörgésnél le akartam rakni arra beleszólt.
- Liz. Szia! Hogy vagy? Hogy utaztatok? Milyen ott? Biztos szuper. Tom, hogy van?- zúdította ráma kérdéseit
- Szia. Minden rendben van, jól utaztunk és mindenki egyben ide ért. Tom is most már kicsit jobban van hála égnek. Nagyon szép házat vettek Robék, komolyan csodálatos. Viszont most épp készülünk vacsizni. Robék áthívtak.
- Ja értem. Az tök szuper.
- Aha. És találd ki kik lesznek ott.- mondtam vidáman
- Nem tudom. Kik?
- Hát a tesóm haverjáék!- szórakoztam
- Ja. Az biztos szuper lesz.
- A One Direction!- kiáltottam el magam
- Hogy mi?- kérdezett vissza
- Ezt komolyan mondom.
- Te most szívatsz.
- Nem. 
- Oh! Akkor jó szórakozást!- mondta, de éreztem rajta, hogy nem tud most boldog lenni, és ezt meg is értettem
- Te, hogy vagy?
- Jól. Itt minden oké.
- Biztos?
- Igen. Hidd el. Jól vagyok.- próbált győzködni
- Oké. Na megyek, majd beszélünk. Puszi.- köszöntem el
- Oké. Szia.- tette le
Beraktam egy kis táskába a telefonom, elvettem egy kabátot és elindultam lefele.
Anyáék már a nappaliban vártak rám. Büszkén vonultam végig a nappalin.

- Ez a ruha még mindig csodásan áll neked.- mért végig anya
- Köszönöm.
- Gyönyörű vagy csillagom.- puszilt homlokon apa
- Köszi apa. És Tom...Neked is.- öleltem át
- Igazán szívesen.
- Na mehetünk?- indult ki anya
- Igen. Autóval megyünk?- kérdezte Tom
- Hát gondolom.- helyeseltem az ötletet
- Mi úgy gondoltuk sétálunk.- mondta anya
- Anya. Nekem így ebben a szerelésben nincs nagyon kedvem mászkálni a hidegben.- mutattam végig magamon
- Akkor majd mi elmegyünk kocsival ketten, ti meg nyugodtan sétáljatok, romantikázzatok.- mosolygott Tom
- Rendben. De vezess óvatosan.- mondta apa
- Oké.- szálltunk be
- Beszéltem Lilivel.- kezdtem bele mihelyst ketten maradtunk
- Igen? És? Mi van vele?- próbált közömbös lenni, de láttam rajta, hogy igenis nagyon érdekli
- Jól van, legalábbis elmondása szerint.
- Akkor jó.
- Tom. Nem kell titkolnod, hogy hiányzik, mert nekem is eszméletlenül, elhiheted.
- Tudom, de így könnyebb.- mondta
- Rendben, ahogy gondolod.
- Itt vagyunk.- parkolt le három másik autó mögé
- Rendben. Akkor menjünk.- szálltam ki és megfogtam Tom kezét
Az valahogy mindig megnyugtatott, hogyha érezhettem őt. Ő volt az aki a biztonságot nyújtotta nekem.
Lassan sétáltunk be és csengettünk.
- Sziasztok!- nyitott ajtót Rob- Anyáék?- kérdezte
- Gyalog jönnek azt mondták.
- Értem, na gyertek.- engedett be
Még most is Tom kezét szorongatva sétáltam be a házba. Izgultam.
- Srácok! Bemutatom nektek Liz és Tom.- ölelt át minket- Ők meg itt Liam, Louis, Zayn, Niall meg Harry.- mutatott végig a számomra már ismerős srácokon.
- Heló.- köszöntem oda mindenkinek
- Add csak ide a kabátodat.- segítette le rólam Rob
- Oké. Köszi.
Tom körbement és mindenkinek bemutatkozott, mire én is követtem példáját.
- Szerintem megyek és megnézem Gretát.- indultam konyha fele de Tom megállított és adott egy puszit a homrokomra, majd a fülembe súgta:
- Ha beszélsz még Lilivel, mond neki, hogy üdvözlöm. Oké?- mosolygott rám
- Oké. Megmondom.- indultam a konyha fele- A konyhában van Greta igaz?- kérdeztem Robot
- Igen. Menj be nyugodtan.
Elindultam a konyha fele, de megálltam mert láttam egy családi fotót a falon. Rajta volt Lili meg Brad is, a volt barátom, akire soha többé nem akartam gondolni, de mivel pont ez a kép volt kirakva minden felidéződött bennem. A szép és ugyanakkor a gyászos napok is. 
Megpróbáltam azonnal kiverni őt a fejemből....és boldogan bemenni a konyhába Gretahoz. Nem akartam, hogy feltűnjön valami felkavart. Nem volt szükségem rá.........................